Irodalmi sarok

Az írásokról néhány mondatban…

Még gyerekkoromban kezdtem el kitalálni mindenféle történeteket, gondolatban átírtam a mesék, a könyvek, a filmek történetét az én szám íze szerint. A gondolatok leírása a középiskolában kezdődött, főként az unalmas délutánokon (így utólag néha azt mondom, hogy leckét azért nem írtam, illetve otthon azért nem tanultam soha, mert elveim ellen való volt ilyesmire fecsérelni a délutánokat és estéket, valójában azonban inkább csak lusta voltam), eleinte csak apró szösszenetek formájában, mint pl. a “Majonézt vagy Majonézet“, illetve a “Vannak-e halak a Mariana-árok mélyén” problémakörök rendkívüli tudományos módon történő kielemzése, s egyéb marhaságok, továbbá a szerepjátékos évek során is születettek ahhoz kapcsolódó próbálkozások mind a tu-fa (gy. k.: tudományos-fantasztikus, avagy ángélusul a sci-fi), mind pedig  a mindennapi életben játszódó történetek, jórészt a magam, illetőleg a szűk baráti kör, vagy éppen az osztálytársak szórakoztatására.

Picit megpróbálkoztam az újságírással is, igaz, csak amolyan műkedvelői módon, mind a középiskolai (diákdiri választáskor), mind pedig a főiskolai évek alatt (csak úgy) szerkesztettem egy-egy lapot (a fősulis talán működött volna komolyabban is, ha nem az utolsó évben találjuk ki, továbbá ha valamivel több lelkes jelentkező akad, aki segít megtölteni az írásaival az oldalakat, de annak ellenére, hogy sokaknak tetszett amit csináltunk, kevesekben buzgott valóban a tenni akarás – pedig még a vezetőség is támogatott minket).

Természetesen mindegyik korszakomból fognak itt szerepelni majd szösszenetek a későbbiek során, hiszen mindegyik én vagyok, vagy legalábbis én voltam (habár a saját megítélésem szerint nem fejlődtem annyit, mint ahogyan azt többen remélik).

Az oldalon az MZK (MajonéZET Zabálók Klubja), a TBC (Thocy & BoB Corporation), illetve az SHTK (Stephen Hawking Tudományos Kör) színeiben született különféle, átlagemberek számára többnyire értelmetlennek tűnő, de azért a világ jelenlegi működése szempontjából feltétlenül szükséges törvényszerűségek és ténymegállapítások szerepelnek. A pszichológus költségeit természetesen a készítők nem állják, mivel maguknak sincs rá pénzük, holott az írásokból és helyenként Bob rajzaiból is kitűnik, hogy sürgősen szükségük lenne egyre…

A Mester…

A Mestert a felesége állítólag veri, és a mozgással, illetve a beszéddel is vannak kisebb-nagyobb problémái, de koponyájában olyan agy lapul, amely talán még az élet, a világmindenség meg minden problémakörére is meg tudná taláni a végső választ – vagyis azt már megtalálták, hisz nem más, mint a 42, ellenben a végső kérdés még nincs meg, hogy mire válasz ez a 42, mert a 6×7 sokak szerint túlságosan is kézenfekvő lenne). Aki többet szeretne róla tudni, az kattintson ide: Stephen Hawking
S hogy miért lett a példaképünk? Az előbbi linkre kattintva ezt bárki megértheti: az emberi elme nagysága mindenek felett áll (kivéve ugye az egereket :)), képes legyőzni bármilyen kihívást, “csupán” megfelelően erős akarat szükségeltetik hozzá…

“Cenzúra nélkül” jelzéssel láttam el a véletlenül sem komoly, ám sok esetben rendkívül erkölcstelen, nemkülönben obszcén hangvételű írásaimat. Így lassan, 25+ év távlatából visszatekintve már akkor is elég nagy barom voltam. 🙂

S hogy a versekről is írjak…

A költők – még az ilyen botcsinálták is, mint én -, többnyire mindenféle okosságokat, ajánlásokat írogatnak a köteteik bevezetőjében, mintegy megadva az alaphangulatot, vagy éppen kijelölve a fő mondanivaló irányvonalát. Megtehetném mindezt én is, teleírhatnék oldalakat a mára igazi nővé, nem egy esetben családanyává váló lányokról, gondolatokról, érzésekről, amelyek nyomán úgy gondoltam, hogy eleinte papírra, majd a digitális érába érve a Mátrixba kell vessem az oldalon itt-ott fellelhető verseket. Nemrégiben nekiálltam kicsit összerendezni az elmúlt jó tizenöt év termését, s az oldalon olvashatókról gondoltam úgy, hogy megoszthatom a világgal.

Némelyik csak egy valakinek jelent, jelentett valamit, akad köztük olyan is, amelyik csak nekem. Ha elolvasod őket, megköszönöm, de elemezni eszedbe se jusson, mert már többen megfenyegettek, hogy amennyiben egy leszármazottjuknak is esetleg tanulnia kell valamelyiket, átjönnek a pokol bármelyik bugyrából, hogy kicsit ők is fűthessék az üstöt, amelyben éppen fortyogok… Én ugyan nem tartok attól, hogy bármelyik is komolyabb művészi értékkel bírna, nem is efféle célzattal írtam egyiket sem, maradjunk abban, hogy egy szárnyait próbálgató fiatalember – azt hiszem mondhatom ezt egykori önmagamra, így túl a negyvenen – kusza agytekervényei közül kipattant karcolatok csupán. Azt ígértem néhány mondattal ezelőtt, hogy én nem fogok bevezetőt írni, mégis megtettem, de most már tényleg nem cséplem tovább a szót.

Figyelem! A cenzúra nélküli írások kapcsán nincs, és nem is lesz cenzúra, istenkáromlások, csúnya szavak tömkelege fordulhat elő. Az esetleges epilepsziás-, vagy szívrohamok miatt az oldal fenntartója semmilyen felelősséget nem vállal, mint ahogy ezekkel kapcsolatosan mások lesújtó véleménye sem különösebben érdekli! Gyenge idegrendszerrel, vagy az átlagosnál magasabb álszentségi mutatókkal rendelkezőknek egyszerűen nem kell tovább olvasni…

De lássuk már a medvét (hiszen jól tudjuk, hogy az az igazán félelmetes 🙂 )!

Ez utóbbi kijelentés bizonyításához az ifjabb generációknak lehet, hogy szüksége lesz némi magyarázatra. Íme.

Két fickó beszélget…
– Te, én napról napra szórakozottabb vagyok. Tegnap a buszmegállóban vettem észre, hogy nincsen rajtam alsógatya.
– Az semmi, én a munkahelyemen vettem észre, hogy egy fogkefe lóg ki a fejemből. De nem is ez a félelmetes.
– Hanem?
– Hanem például egy medve.