Csesznek kísértetei
avagy a K-19 meghódítása, vagy valami ilyesmi
(2005.03.05.)
„Történetünk vala az viharos századokbul, mikor még tatár és török illette hitetlen talpával az Bakonynak erdeit, nem kímélve sem növényt sem állat (és ez így teljesen állat), s olvassátok feleim (kik látjátok mik vogmuk) három szabadságharcos igaz történetit.”
(Tinódi Lantos Zakariás Ómagyar Mária-siralom Sebestyén H.S.C., 1576.)
S az időknek hajnalán felpattant három dalia (igazából csak kettő, mert az egyikük egy tudós asszony volt, akiről elég két dolgot tudni: először is azt, hogy a tudós asszony egy asszony, másodsorban pedig azt, hogy tudós – nem összeverendő és aki megmondja, hogy ez a Fekete Vipera melyik részében volt, az kap egy barackot a feje tetejére jutalomból) Ibrahim nevezetű harci szekerükre, s lóhalálában nekiindultak a nagy kalandnak.
S midőn megérkeztek vala, elborzadva látták, hogy mily magos hegynek tetején is áll a kísértet járta erőd…
…azonban mivel tudták, hogy nem ígérhetnek mást maguknak, csak vért és verítéket, nekiálltak az saját lábukkal megtenni a végső utat, amelyre a 75 ló már nem vállalkozott. Közben meg-megálltak nézelődni is kicsit.
Végül felértek az várnak tövibe, s szembesülhettek azzal, hogy mily apró kis állat az ember a világmindenség eme csodájának lábainál álldogálva.
Aztán mivel nem találkoztak egyetlen útba igazítást adó rőzsehordó anyókával sem, ezért kénytelen kelletlen maguknak kellett felfedezni, s birtokba venni a várat.
S mivel ez a vár meglehetősen huzatos volt, különösen így télidőben, az Ibrahim-idomár dalia sietve rejtette el tar koponyáját az elemek dühe elől.
Azonban minden hiába volt, hamarosan megkezdődött hőseink Canossa-járása. Pontosabban kísértet-járása, mivel Sir helyett Sör Richárdot hamarosan csapdába ejtették, s minden bizonnyal válogatott csúfságokat míveltek vele, azonban erről szabadítása után nagyon nem akaródzott neki beszélnie… (a háttérben sikerült lencsevégre kapni egy szlovák kísértetet)
Azonban az igazi borzadály még csak ezután következett, midőn a felmentősereg látta alászállani a napot az hegyek mögé.
Természetesen a világhódító hírnévhez méltatlan lett volna, ha nem tűzik ki a magorok ősi zászlaját, s nem pózolnak előtte, mert az nagy királyság vala (értelemszerűen hóvakság ellen igen, atomtámadás ellen nem védő napszemüvegben).
Mindezt követően az Úr lenézett (önmagukhoz) hű gyermekeire, majd önnön dicsőségére feljebb emelte a napot (aki nem hiszi, járjon utána), s midőn a hozzá hasonlatosnak teremtettek ismét érezték ezáltal magukon az isteni gondviselés megnyugtató simogatását, újult erővel vetették bele magukat a küzdelembe.
Még az olykor-olykor a lábuk alá ugró síkosítóval preparált jégdémonok sem tudták kedvüket szegni!
Midőn az Úrnak segedelmével teljes egészében uralták a várat, előkerült a rőzsehordó néne is, akit Richárd lelkes kiáltozása verhetett fel, s űzött ki mézeskalács házából (majd legközelebb nem az ajtaja előtt ecseteli hangosan, hogy mekkora királyság, hogy még belépőt sem szedtek), hőseink közül feláldozta magát a Én (mert az Ego én vagyok) és bemutatta angyali áldozatát az szűzi hóban…
S mert a fene nagy küzdelemben és áldozatbemutatásban erősen megéheztek, hazaindultak vala, hogy teletömjék bendőjüket a nehéz nap után. De jaj, útjukat állta még egy förtelem, egy vérgőzös leheletű Bakonyi Yetti (szigorúan két „t”-vel, egyrészt mert már múlt idő, másrészt pedig mert van az olvasók között valaki, aki tudja miért). 🙂
Persze a hazaérkezés után Richárdéknál reám támadó halállaton már meg sem lepődtem…
Meg azon sem, hogy volt a vacsoraasztalnál egy személy, aki mindent magának akart…
És a kisebbeknek csak kolbászos szendvics jutott, paradicsom, paprika, sajt, sonka és tea éppen, hogy csak egy kevés, lajhár és málé meg egyáltalán nem.
Az elejéről asszem még kimaradt az üveghegyes rész, vagy valami ilyesmi, meg a magyarázat is a tárgyban szereplő „K19”-re, de most már ehhez túl fáradt az amúgy leginkább a tankos-romantikus filmeket kedvelő mesélő. Szerintem. 🙂
(2005)
