Irodalmi sarok

Tamás bátya kunyhója visszavág

[CENZÚRA NÉLKÜL]

(fekete tanmese Redvedző Beles Sztón után szabadon)

– Koszos nigger, emeld a retkes valagad, aztán húzzá cukornádat szedni vazeg! – a felügyelőnek ma jó napja lehetett, mert kedves buzdítását ezúttal mindössze néhány korbácsütéssel tette nyomatékosabbá. Máskor talán felrúgja Tamás bátyát és kicsit ugrál a fején, azonban ezen a napon szétszórt lehetett kissé, hogy kedvenc reggeli időtöltésének sem adózott. A bosszúálló nigger intelme hathatott rá talán, aki nemrégiben szökött meg, és megesküdött, hogy megoldja a világ összes problémáját. Tamás bátya ugyan jobban örült volna neki, ha először az ő problémájukat oldja meg, de hát az ifjú Bob nem hallgatott senki másra, csak a Kólaistenre és a Marlboro Istenre, meg a McDonald’s Istenre.

De Bob ki tudja hol járt, ezért a fekák sóhajtozva felrángatták tetves gönceiket és lehajtott fejjel indultak neki a kelő nap fényében fürdőző ültetvénynek. A felügyelő és emberei vigyorogva követték őket, itt-ott végigvágva a soron, ha úgy ítélték meg, hogy nem kellőképpen motiváltak a rabszolgák. Márpedig a rabszolgákat folyamatosan motiválni kell, ha azt akarja az ember, hogy dolgozzanak is valamit. Így aztán fél órán beül számos felfokozott munkakedvű nigger látott neki a dolgának.

A felügyelő eközben az árnyékban heverészett, és az egyik rabszolgalánynak adott oboaleckét. A vízhordókat mindig körültekintően válogatta ki: csak 18 év alattiak lehettek, és nagy mellűek. Többnyire seggbe is dugta őket. Ma is. Kétszer.
Ekkor előugrott egy fa mögül Bob, egyik kezében hamburgerrel, a másikban egy üveg kólával, szájában cigarettával.
– Itt vagyok! – hörögte, miközben a Marlboro majdnem kiesett a szájából.

A felügyelő nyugodtan kiverte a maradék spermáját a lány hatalmas, feszes melleire, majd egy hirtelen mozdulattal előkapta mindkét pisztolyát és oldalra vetődve tüzelni kezdett a szemtelen rabszolga irányába. Valószínűleg az is láthatta a Mátrixot, mert elhajolt a lövedékek elől, aztán előkapta a lézerkardját – feltehetőleg a Star Wars egynémely epizódja is hatással volt rá – és egy vulkáni csatakiáltással rárontott a felügyelőre. Borzalmas, gigászi küzdelem vette kezdetét, amelynek során megjelentek a Pöttöm Tündérek és Godzilla is, de a két ellenfél nem bírt egymással. A harc hevében véletlenül megölt ártatlan áldozatok belső szervei lassan már hegyekké tornyosultak. Bob bevetette borg implantátumát is, de ez sem segített. Ekkor eldobta a hamburgert, hogy felszabaduljon a másik keze is (a kólát még az elején megitta, csak elfelejtettem beleírni – a szerző megjegyzése) de a felügyelőnek erre is volt válasza: maga elé kapta azt a nőt, akit Bob szedett fel hetekkel ezelőtt vagy fél órára. Mer’ részeg volt. Mármint a nő.

A négerelf szemei elkerekedtek, a felügyelő pedig egy nyinyja-rúgással eltörte Tamás bátya kunyhójának fő – és ami azt illeti egyetlen, mert ugye nem volt valami nagy kunyhó – tartóoszlopát, majd elteleportált a magába roskadó épületből (ahova a küzdelem közbe valahogy bekeveredtek, csak valahogy ez is kimaradt a küzdelem izgalmai közepette – a szerző).

(folytatása következik)

(1998)