Szellemi pankráció

újratöltve, avagy a mindent eldöntő játszma 🙂

Egy, a szellemi pankrációk legnemesebb hagyományai és legszigorúbb szabályai szerinti heroikus küzdelem a két szellemi gigász között, amelyben már egyenesen a lét a tét! S persze a világ feletti uralom…

Előzmények

A korábbi küzdelmeket sajnos a kakasos nyalókás múlt jótékony leple fedi, valószínűleg örök időkre. De térjünk vissza fő témánkhoz: a legutóbbi – 2001-ben lezárult – hat menetes szellemi pankrációnk Bob szerint az ő győzelmével végződött (ööö… szerintem meg nem… vagy de… nem érdekes 🙂 ), most viszont itt az újabb alkalom, hogy válogatott praktikákkal essünk ismét egymásnak a virtuális ringben. Kezdjük hát!

TaZ #01 (2010.05.21.)

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Bob a Csed meg a Kalapúr valami rendkívül gyermeteg módon lereszelte a végtagjaimat egy rozsdás reszelővel, a számba rovarirtós teniszlabdát, a szemhéjaim alá pedig avas gépzsírt dugott, miközben az alfelembe egy zárlatos merülőforralót gyömöszölt, s mindennek betetőzéseként egy nyikorgó kerekű bevásárlókocsiban kitolt az eszkimónegyedbe (azt hiszem ma ez a divatos, szalonképes megfogalmazás), miközben az eszkimók barátságos focimeccsen éppen kikapnak a rendőröktől 18:0-ára, az én nyakamban pedig egy „Rendőr vagyok és utálom az eszkimókat!” tábla fityeg a magát legalábbis egy James Bond filmből kilépett szupergonosznak képzelő, egyben végletekig fondorlatosnak hitt Bob jóvoltából. Illetve azt is tegyük hozzá, hogy ez a bizonyos Bob egy közeli bokorból kívánta végignézni, amikor az eszkimók hazaérnek…

…ez egyszerűen szánalmas…

Azonban bármilyen zseniálisnak hitt is egy terv, mindennel senki nem számolhat. Még te sem… Végül is honnan tudhattad volna, hogy miközben a középiskolai biológiaórán halálfejekkel rajzolod tele a füzeted (s ezért aztán a tanárnő behívta a szüleidet, hogy megbeszélje velük, nem gondolják-e, hogy szakembert kellene igénybe venni a továbbiakban), a padtársad a tibeti lámaizmus legmélyebb bugyraiba merül éppen, elhagyva az elsődleges anyagi sík minden kötelékét, s ott a legnagyobb guruktól tanulja meg az energiaátvitel és átalakítás minden apró kis trükkjét (egyedül az a rohadt narancserőmű nem akar összejönni), így nem okozott ezúttal sem problémát neki szelleme erejével új végtagokat növeszteni, miközben a teniszlabdát, a merülőforralót, s az avas gépzsírt borg módra asszimilálta magába. Persze ezt a bokorból te nem láthattad, mint ahogy azt sem, hogy a hazafelé tartó eszkimók fene nagy elkeseredésükben csatlakoztak egy kifejezetten liberális felvonuláshoz,

amely éppen a téged rejtő bokor mellett elhaladva egyesült a Színvak Melegek felvonulásával, s benned is megérezték a titkos szimpatizánst…

Nem tudom kell-e ecsetelnem, hogy az ezt követő orgián egészen pontosan mik is történtek veled, de mivel másnap reggel egy fűkardot találsz a seggedben Kenderlovag, amelyet Dákónvágó dugott fel neked, a CSIKLÓ vezetőjének („A CSIKLÓ létezik, a női orgazmus, az a mítosz'” :)), azt hiszem lesz némi elképzelésed az éjszaka minden egyes apró (és persze nem olyan nagyon apró) részletéről is. És ez még semmi… Ahogy kilépsz a putri ajtaján, csak széttrancsírozott testeket látsz mindenütt. Én nem vagyok sehol. (Persze a tenger alatti szupertitkos bázisomról éppen téged figyellek, miközben egy macskát simogatok, mert én valódi gonosz vagyok!) A tetemeket látva egy pillanatra megörülsz, hogy sikerült illő bosszút állnod mégis a rajtad esett erőszakhullám miatt, de aztán a maradványokat jobban megnézve gyorsan rájössz, hogy egy ragadozó végzett az összes eszkimóval. Ami feltehetőleg – fura kerregő hangokat hallasz az egyik lomizásból származó vaskupac mögül – most is itt van a közelben… Fájó végbeled okán nem esik nehezedre óvatos léptekkel elosonni a tetthelyről, azonban amikor már úgy érzed, hogy mindjárt megmenekülsz, egy rettenetes alak materializálódik előtted a semmiből, majd a letépett bal karoddal együtt eltűnik a hirtelen mindent elborító ködben. Amit persze csak az eszméletlen fájdalom kivetülése miatt láttat veled az agyad. Gondolod te… Azonban tévedsz. Miközben vért spriccelve téblábolsz, lepereg előtted életed minden egyes tévedése…

…nagyon hamar rájössz, hogy hol rontottad el. Tudhattad volna, hogy nem szabad felnőni, s törekedned kellett volna rá, hogy Istennek tetsző cselekedetként még jobb legyél a Starcraftban…

..így azonban rádöbbensz, hogy nincs többé kibúvó: az egész életed egy tévedés volt, amely felismeréshez képest a 101-es szoba már szinte megváltás lenne neked. Szinte…

…de természetesen, amikor a saját üvöltésedre ébredsz a székhez szíjazva a szobában, már te sem tudod, hogy mi valóság és mi nem… Bal kézcsonkodra pillantva azért sejtheted…

…hogy a legrosszabb még hátravan…

…rájössz, hogy nem vagy más, mint egy hering…

…egészen pontosan az a hering, amelyikkel ki kellett volna vágni az erdő legnagyobb fáját, miután szereztek egy rekettyést, de ez már túlságosan sokat nem tud elvenni az önbecsülésedből, s miután az őrök kivonszolnak a szobából, fel a vártorony legmagasabbik fokára, ahol már vár rád az utolsó sárkány, hogy jól meghágjon (ha meghág, majd nem lesz ekkora pofád), ami a fűkardtól kitágult alfelednek már nem is jelent akkora kínzást, mint eredetileg reméltem.

A következő snittben már ismét az életedért futsz, mögötted valami sötét és gonosz entitás, amihez foghatót csak a Schneebergen láttál utoljára, ami kicsit hasonlít komodó dragonra, kicsit pedig armadillóra, olyan, mint amikor kimondom azt, hogy hüllőállat. Azonban hiába futsz, gyerekkori képzelt asztmád ismét visszatér, s hamarosan levegő után kapkodsz, amikor megindul alattad föld, te pedig csak zuhansz és zuhansz, valamilyen érthetetlen okból egyenesen ki a csillagközi térbe, ami tulajdonképpen nem is csillag, hanem földközi, de ezt te nem tudhatod, hogy aztán mindenféle pokolbéli fajzatok, földipókok és vakondokok kezdjék el rágni a némileg már kilógó beleidet, s mikor ismét a szobában ébredsz, még hallani véled a bélszívó szörnyek vad csámcsogását, amikor szörnyű balsejtelem kezd el gyötörni: az nem lehet, hogy…

…de, a Pék az! Máris előtted áll rettenetes vérpéklapátjával, s még a buzis gyöngysor sem mentheti meg életed, amelyet szerencsétlen fiadra is ráerőszakoltál a fogtündérek ellen. A Pék kitapogatja még ép kezed ujjait, azokat gondosan egyenként eltördeli, majd, hogy ne fájjon annyira, elterelésképpen kitépdesi a lábujjaid körmét. Mer’ rendes. A körmöket megeszi. Mégsem rendes. A péklapáttal kilapít, némi liszttel és kovásszal összegyúr, hogy aztán álló napig dagasszon és mazsolaszemeket dolgozzon be a testedbe zsákszámra, amiket rendkívüli módon utálsz, míg végül a búbos kemencében pitét süt belőled, amit aztán – belegondolni is szörnyű – Jason Biggs, a pitebaszó elé tálalnak fel…

Bob #01 (2010.05.30.)

Baae… de kár, hogy ilyeneket írtál! De sebaj, visszavágok jól!

Szóval.

Egy dolog elkerülte a figyelmedet. Ha jobban megnézted volna méltatlanul alábecsült „Csóré Bob” kazettámat, megúszhattad volna az elkövetkezendő dolgokat…

De ne rohanjunk ennyire előre…

Tehát, miközben vélt biztonságban simogatod rühes macskád és kortyolgatod gyökérsörödet a „szupertitkos” tenger alatti laboratóriumodban és élvezkedsz szenvedésemen, hirtelen ráébredsz, hogy álmos vagy. „Nosza, aludjunk!” – jelmondattal eleget is teszel tested és elméd hívásának (a lefekvés előtti szokásos és gusztustalan rituáléidról a zsebkendővel, minivajjal és csemegeuborkával most nem írnék…te majd úgyis megteszed :)). Hello Kitty-s párnáid közé bújva szépen el is szenderedsz és magával ragad egy álom…

De valami nem stimmel. Bár tudod, hogy álmodsz, mégis túl valóságszerű. Csipkeded magad, hátha felébredsz, de a heveny bőrpírtól eltekintve semmi. Ekkor merészet gondolva adsz magadnak egy „mondj egy számot!”, „mi a jelszó?” és „bíbor mellbimbó” kombót. Könnyeiddel küszködve, jobb kezeddel sajgó makkod markolászva a balban pedig 17 szál mellszőrrel konstatálod, hogy nem tudsz felébredni – ergo ez nem lehet álom! De akkor hol lehetsz? Jobban körülnézve még bizarrabbá válik a dolog. A félhomályban nehéz kivenni, de a padlót a falakat és a mennyezetet is valami ragacsos dolog borítja és mintha enyhén mozogna is. No meg a szag. Eddig nem tudatosult benned, de ez bizony szarszag. Nincs sok időd agyalni rajta, mert a távolban hirtelen egy pontban megnyílik a sötétség és mint egy Aranynap növekszik tovább. Kétségbeesésedben a fény felé botorkálsz, szinte hívogat. Főleg most, hogy már rádöbbensz hol is vagy…

…egy férfi emésztőcsatorna utolsó traktusában, egy végbélben (rectum) kapaszkodsz kifelé fekáliacsimbókok és vonagló bélférgek között az egyre táguló ánusz felé. Tán még szerencsésnek is érezhetnéd magad, hisz – mint sejtetted, az egész ingert kiváltva – hátad mögött megállíthatatlanul türemkedik feléd AZ. Leírni nem merem, a képzeletedre bízom, de a Golgotai hozzá képest csak ártatlan kiscserkész. Szóval már épp elérnéd célod hogy kipattanj az éltető külvilágba, ám valami hirtelen eltorlaszolja lyukat. Sőt teljesen kitölti és egyre beljebb nyomul. Ekkor már kétségtelen, egy igényes emós gruppenbuliba kerültél, ahol a nemiség már másodlagos szempont, csak az „élvezet” számít. Térdre rogyva, sírva könyörögsz bármilyen más halálért mert a találkozás az emós hímtaggal és a hátulról érkező AZ-zal , középen veled, elkerülhetetlennek látszik. És meg is történik. 23 percig „sodornak” az események magukkal miután végre elájulsz.

Hányingerrel ébredsz, hisz a történések örökre beleégtek agyadba, de a látvány ideiglenesen letaglóz, hisz minden megváltozott. Elsőre egy több emelet magas fürdőszobára hasonlít belülről, ahol minden óriási, majd hússzor nagyobb, mint megszoktad. És tényleg az. Bár a zebramintás törölköző, papucs és WC-ülőke meg pár biszbasz egyelőre nem ébreszt benned gyanút, de a hirtelen feltáruló 40m magas ajtóban megjelenő alak már igen. Kitaláltad: Győzike érkezett meghitt fürdőjébe a szokásos októberi „tisztálkodására”. Rémületedet tovább fokozza, hogy miután úgy tűnt megmenekülnél, az óriási kád széléről (ahol végül is találtad magad) mozdulni sem tudsz. Szörnyülködve nézel végig idomtalan, töredezett szappan testeden, s látod, hogy kidülledő szemeiden és orrodon kívül csak pár girbe-gurba, számodra spagetti vastagságú fanszőrszál van réseidbe ragadva. És mivel se lábad, se karod kénytelen vagy te is aktívan részt venni Győzike e havi fürdésében, ahol – szokásától eltérően – most minden testnyílást, hajlatot és rést alaposan beszappanoz miközben legszörnyűbb Romantic-os dalait dúdolja újra meg újra…

El sem hiszed, hogy vége és ismét máshol találod magad, egy McDonaldsban. Szinte még megnyugtató is lenne, hisz minden normálisnak mutatkozik. Eleinte. Csapzott elméd nehezen fogja fel, hogy miért is vagy a jól ismert bohóc jelmezben, mert épp azzal vagy elfoglalva, hogy mozdulataidat milyen felsőbb erő irányítja. Mert nem vagy ura önmagadnak, az biztos. Elkerülhetetlen lépésekkel közeledsz a hátsó gyereksarokhoz, ahol már bizton tudod mi vár rád, hisz elmehasogató sipítozásuk majd szétrobbantja a fejed. Igen, a 6 éves Nyomacsek Károlyka szülinapi zsúrjába csöppentél, ahol 16 másik, hasonló korú gyerekkel kell eltöltened a délutánt, lufi fújogatás, sikoltó verseny és WC-re kikísérés közepette.
Ezt már tényleg nem bírod tovább. Valószínűleg meghaltál és ez a pokol. Bármit megadnál, hogy az egész mégiscsak egy rossz álom legyen.

És ekkor felébredsz. Ott vagy ahol elnyomott a délutáni álom, a szupertitkos bázisodon. Reggel 7-et mutat az óra. Homályos aggyal, félve kelsz fel és mész vizelni, de semmi gyanús. A papucs a helyén, a rühes macska az alomban horpaszt. Még kábán kapcsolod be a tv-t, de a szokásos szeméten kívül nem történik semmi különös. Reggelid készítése sem okoz semmi problémát, rendben megeszed. Utána kicsit megpihensz, hagyod, hogy a fejed teljesen kitisztuljon és percekig csak bámulsz magad elé…

..és ekkor. Csak ekkor akad meg a szemed a zabpelyhes dobozon. Így hirtelen a mérete sem passzol, kisebb a szokásosnál. Fura. És a címke is most valahogy más. Meg az íz a szádban. Hisz ez nem is zabpehely… hanem… ó, Vérjézus!

És nyomban összeáll a kép: a jó barát és producer Jason Biggs még az ominózus aktus előtt felismervén, az egyszerű ónszippantós módszerrel visszaadta testemet, sőt egy jobbat. Okosabb, erősebb és gonoszabb lett, mint valaha. Aztán jött a bosszú megvalósítása. Zseniális ellenfeled az átélt borzalmakat csupán figyelemelterelésnek szervezte, melyhez nem kevesebb mint 8 hónap kellett. Addig elkábított tested (amit a beépített robotmacskám intézett el) mély-hibernációban tartva várta, hogy minden elkészüljön. A rengeteg kutatás a tested zsugorítására, az emósok és Győzike beszervezése, egy komplett meki felépítése, az üreges bohócrobot és a szappansuit kifejlesztése mind egy dologra volt hivatott. Hogy halas pudingot egyél, magadtól!
Ekkor mindent feladva és beismervén, hogy e bosszú mennyire aljas, gonosz és embertelen, nem tehetsz egyebet mint ájulva rogysz a padlóra miközben seggedből szánalmasan kandikál ki egy minivajjal bekent, göcsörtös uborka.

TaZ #02 (2010.10.21.)

Azt hiszem egy dologgal nem számoltál…

…a kék sarokban ugyanis az 1968-as Himalájavivés hatszoros győztese, az amerikai tengeralattjáró flotta csíkos réme, Toldi Miklós, Kinizsi Pál és Arnold Schwarzenegger nyolcszoros példaképe, a számháború feltalálója, a szorító hírhedt grizzly medvéje áll veled szemben!

Akinek a halas puding ugyan egy kisebb fajta kiütéssel ért fel, azonban hála legendás állóképességének (amelyről kéjnők tucatjai tudnának kimerítő hosszúságú beszámolót rittyenteni), amelyet egy korábbi, a Disznóistennel történő szentségtelen alkujának köszönhet, s újjászületett medvedisznóemberként (félig medve, félig disznó, félig ember) pattan fel ismét az élet, a világmindenség, meg minden küzdőporondjára.

S természetesen bosszúm rettenetes lesz rád nézve…

…először is a legutóbbi robotmacskás trükköd ellentételezéseként szövetkezek (Vér)Csicsóval, az imént felemlegetett Disznóisten elborult, mi tér-időnk béli reinkarnációjával, minden disznók és vonatok kérlelhetetlen urával, aki ellen még a Mester legújabb felvetése is hatástalan, s megalkotta a galaktikus turbómixer mintájára a kezdet és a vég, a tér és az idő, valamint az öröklét és a reinkarnáció egyetlen valódi (ámde, ahogy a szövegből is kitűnik, némileg ellentmondásos) ellenszerét, a Disznómixert, amelyből még senki nem jött ki ép elmével.

Bizonyára te sem fogsz. Miközben sütteted a hasad biztonságosnak hitt támaszpontodon, s rühes robotmacskádat simogatod, miközben a világ ura terveidet szövögeted – s olykor bizony előtörnek a mélyből Dákonvágóval kapcsolatos „élményeid” -, Csicsó hímnős rémharcosai behatolnak a bázisra, egy elektromos citromfacsaró segítségével felkoncolják az őröket, majd megbecstelenítenek mindent, és mindenkit akit ott találnak. Veled sem tesznek kivételt, de valójában ez neked már nem is olyan rettenetes, tekintettel szellemi pankrációnk során korábban már átélt hasonló élményeidre…

…miután pribékjeink kedvüket lelték benned, bedugnak a Csicsótól kölcsönkapott Disznómixerbe, amelyhez képest a 101-es szoba rémálmai vidám gyerekmesék csupán, s még az iskolánál is sokkal-sokkal rettenetesebbek…

Amilyen rettenetesek, nem is vagyok biztos benne, hogy le akarom írni azokat a válogatott borzalmakat, amelyek során megszűnik emberi mivoltod legutolsó darabja is, s a szertehulló cseppeket vérlegyek szívogatják fel egyenként.

Ha azt hiszed, hogy ezzel – átvéve az uralmat a kis rovarok felett – egyszerre lehetsz jelen az általad ismert univerzum minden kis szegletében, nagyon tévedsz, hiszen eme undok teremtmények is a Disznómixer foglyai, s minden további próbálkozásod csak e minivilág keretein belül fejti ki hatását. És ne feledd: sok légy sem győz disznót. A vérlegyek sem, legyen bár Bob-tudatuk…

Odakinn pedig legújabb háziállatom áll őrt, s alig várja, hogy kis fattyai orálisan is meggyalázzanak, s beléd petézzenek…

…bár még fontolgatom, hogy a 15 éves érettségi találkozónkra kiengedlek, had lássa mindenki, hogy e 15 év alatt sem voltál képes átvenni a világmindenség feletti uralmat, ellentétben velem, aki már csupán egy karnyújtásnyira vagyok mindettől.

De van még egy meglepetésem a számodra: milliónyi vérlégy tengersok összetett szemével napi 24 órában bámulhatod a hazai kereskedelmi adók végtelenített, válogatott gyöngyszemeteit, kezdve a dél-amerikai szappanoperáktól a a Majka vezette vetélkedőkön keresztül egészen a hihetetlen, hogy mennyire szánalmas és nem vicces Pimasz úr fémjelezte bulvárhírekig…

…esetleg hallgathatsz pihenésképpen egy kis Sziámit, ha nem jön be, amelyet úgy szeretsz, s nem folyik el tőle az agyad. Pedig Sziámi jó. 🙂

Bob #02 (?)

A visszavágót annak elkészülte után töltöm fel…